Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

Eredményesen szerepeltek a GTI hallgatói a XXXII. OTDK-n

Utolsó módosítás: 2015. április 20.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekciójának 2015. április 9-11 között a Budapesti Gazdasági Főiskola adott otthont. Az országos megmérettetésen Gazdaságtudományi Intézet négy hallgatója, három tagozatban mutatta be dolgozatát.

Ebben az évben a szekció 43 tagozatában 442 dolgozat került bemutatásra, melyből a szakmai zsűri 141-et díjazott. Főiskolánk hallgatói az utóbbi évek legszebb eredményét érték el egy első és egy második helyezéssel. Ezzel a teljesítménnyel a helyezett dolgozatok alapján intézményünk a főiskolák rangsorában a második legeredményesebb a Budapesti Gazdasági Főiskola mögött.

A Turizmus-gazdaságtan tagozatban I. helyezést ért el:
FORGÓ FRUZSINA
Turizmus és vendéglátás (BA) III. évfolyam
A pilisi térség ismertsége Magyarországon és a térség szerepe a hazai turizmusban
Témavezető: Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna mestertanár
A dolgozat a Pilis-hegység turizmusban betöltött szerepét vizsgálja, illetve Pilisszentkereszten keresztül bemutatja egy szlovák nemzetiségi falu mindennapjait. A fő kérdés, hogy a pihenés a természetben milyen mértékben jelenik meg a lakosság hétköznapjaiban, melyek az utazást, kimozdulást leginkább motiváló tényezők. Az előzetesen feltételezett hipotéziseket egy kérdőíves felmérés eredményei támasztják alá.
A tagozati zsűri kiemelte a hallgató érezhető elköteleződését a téma iránt, valamint a lelkes, logikusan felépített, magas színvonalú előadást.

A Környezetgazdaságtan, fenntartható fejlődés (energia) tagozatban II. helyezést ért el:
HEGEDŰS GEORGINA
Gazdálkodási és menedzsment (BA) szak III. évfolyam
Megújuló vs Fosszilis: K.O. vagy Káosz lesz a vége?
Témavezetők: Dr. Tánczos Tamás főiskolai docens; Csugány Julianna tanársegéd
A dolgozat egy napjainkban egyre aktuálisabb témát tárgyal, melynek keretében az energiafelhasználás és az annak következtében kibocsátott üvegházhatású gázok gazdasági teljesítménnyel való összefüggéseinek vizsgálata kerül górcső alá az Európai Unió 28 tagállamában. A tényezők között feltárt összefüggéseket egy újszerű modellezés mentén integrálja egy ismert közgazdasági koncepcióba.
A tagozati zsűri kiemelte a hallgató magas szintű módszertani jártasságát, valamint azt előremutató szemléletmódot mellyel a témát megragadta.

Az országos konferencián bemutatott további pályaművek:
Humánerőforrás gazdálkodás, munkaerőpiac tagozatban
SEBŐK BEÁTA
Emberi erőforrások (BA) szak III. évfolyam
Örömteli szervezet – Út a sikerességhez!?
Témavezető: Juhász István tanársegéd
A szervezetek örömteliségének vizsgálata még nem szokványos és nem szolgáltat általánosan elfogadott mutatószámot, ennek ellenére mérése és javítása nagyon fontos, nem csak a munkavállalók szemszögéből. A szervezetek örömteliségére való törekvések meghozzák az elvárható hasznot, hisz a munkavállalók lojalitása nő, munkakedvük fokozódik és a munkahelyi kapcsolatok javulnak. A szervezetek örömteliségének vizsgálata saját kérdőíves felmérés keretében realizálódik.
A Turizmus-gazdaságtan tagozatban
VASAS ÁDÁM
Turizmus-vendéglátás (BA) szak III. évfolyam
Utazási szokások mérése a rendszerváltás előtt és napjainkban
Témavezető: Dr. habil. Kovács Tibor főiskolai docens
A dolgozat célul tűzi ki, hogy megvizsgálja a rendszerváltás előtti tíz év és megközelítőleg az elmúlt tíz év utazási szokásainak különbségeit. Az egyik fő kérdés az, hogy az emberek hogyan értékelik az élethelyzetüket, lehetőségeiket a rendszerváltás előtt és most, különös tekintettel a turizmusban való részvételi hajlandóságukra és lehetőségeikre. A kutatás egyik része egy szekunder kutatás, amely a magyar lakosság utazási szokásait vizsgáló szakirodalomra építkezik, másik része egy önálló primer felmérés.

 

 

 

 


A konferencián részt vett hallgatók és felkészítő tanáraik munkáját köszönjük, a helyezetteknek gratulálunk, további munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk!


< Vissza