Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

Nosztalgikus magyar évad

Utolsó módosítás: 2018. május 17.

Klasszikus és kortárs szerzők műveivel várja a közönséget a Gárdonyi Géza Színház a következő évadban. Elsőként a Rokonok című társadalmi drámát mutatja be az egri társulat.

A következő évad sok meglepetést, kedves élményt jelent majd a közönségnek és sok szép feladatot a művészeknek és a rendezőknek - mondta Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója a teátrumban tartott sajtótájékoztatón. Kiemelte: a következő évadra összeállított repertoár előadásai a visszaemlékező, nosztalgikus érzés mentén fogalmazódnak meg. A társadalmi és történelmi drámát, operettet, vígjátékot és táncprodukciót is felvonultató kínálat a színházban működő művészeti tanács javaslatait is figyelembe véve, csapatmunkában valósul meg. A legelső bemutató Blaskó Balázs rendezésében Móricz Zsigmond- Szakonyi Károly: Rokonok című előadása lesz, 2018. szeptember 28-án. A tánc szerelmeseit pedig a 7. alkalommal várja a Stúdiószínházi Táncfesztivál, melyen hazai és külföldi kortárs táncegyüttesek mutatják be nívós produkcióikat.

A gyerek előadások kapcsán Baráth Zoltán a Babszem Jankó Gyermekszínház vezetője hangsúlyozta: készülnek klasszikus, az identitástudatot is erősítő népmesével, nagyszínpadon eddig be nem mutatott kortárs mesejátékkal és a Mátyás Király évfordulóhoz kapcsolódó produkcióval egyaránt. Fontos célként fogalmazta meg azt a törekvést, hogy pályázati segítséggel elérjék azokat, a perifériára szorult gyerekeket, akiknek támogatás nélkül nem lenne lehetőségük ilyen típusú kulturális élményszerzésre.

Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói és oktatói változatlanul, a megszokott kedvezményes áron, félévente juthatnak majd hozzá a jegyekhez. A tervek szerint novemberben Móricz Zsigmond: Rokonok című társadalmi drámáját, valamint decemberben az Illatszertár című László Miklós vígjátékot nézhetik meg.

Szöveg: Valkóné Révai Renáta
Fotó: Ebner Béla


< Vissza