Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

II. Informatikai klasztertalálkozó

Utolsó módosítás: 2019. október 04.

2019. október 2-án szervezték a második Informatikai klasztertalálkozót az Eszterházy Károly Egyetem C épületében.

Délután vállalkozások, szervezetek mutatkoztak be hallgatóinknak. Előadásaikban bemutatták a cégük profilját, struktúráját, illetve ismertették a hallgatóknak szóló gyakornoki és duális képzésben elérhető lehetőségeket. A részt vevő informatikai cégek 15-20 perces bemutatkozása mellett, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának képviselője előadásával a szabadalom, a szerzői jog és az ezzel kapcsolatos tudnivalókkal ismertette meg a résztvevőket.

A rendezvény központi témája az informatika mellett a gyakornoki és duális képzés adta lehetőségek voltak. Az előadók és kiállítók a diplomaszerzést követő időszakra pedig a munkalehetőségeket is bemutatták.

Intézményünk Nemzetközi Kapcsolatok Központja ismertette a hallgatók számára kínálkozó külföldi tanulmányi lehetőségeket. A Matematikai és Informatikai tanszék képviseletében Dr. Kovásznai Gergely kiemelte az Országos Tudományos Diákköri Konferencia jelentőségét és bíztatta a hallgatókat, hogy mérettessék meg magukat a „versenyen", ezzel is értékes tapasztalatot és tudást szerezve.

Az alábbi cégek, szervezetek részvételével tartottuk meg rendezvényünket:

  • Az Egyetem partnereként az Észak-magyarországi Informatikai Klaszter; továbbá a
  • Dr. Code Kft.,
  • InPut,
  • Nokia,
  • Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.
  • Az Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Központja, valamint a Matematikai és informatikai tanszék oktatói.

A hírt küldte: Kutatáshasznosítási Iroda

Fotók: Szántó György

A program az EFOP-3.6.1-16-2016-00001 Kutatási kapacitások és szolgáltatások komplex fejlesztése az Eszterházy Károly Egyetemen projekt támogatásával valósult meg.


< Vissza