Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

„Színesdiplomások” ünnepe

Utolsó módosítás: 2019. június 27.

Az idei, 26. Prepa napi ünnepségen tizenhat egykori hallgató vehette át rubin, vas, gyémánt vagy arany oklevelét.

Az ünnepség résztvevőit Hegedűs Tibor, az Öregdiákok Baráti körének elnöke köszöntötte. Elhangzott: az ünnep lehetőséget biztosít számukra arra, hogy találkozzanak és emlékezzenek az egykori iskolaévekre. Kiemelte: az ünnepeltek között volt Dr. Dobos József, aki tizenhat évig irányította a Baráti Kört. Az idei gyémántdiplomások azok voltak, akik 1959-ben utolsókként végeztek az egri Gárdonyi Géza Tanítóképzőben, hiszen ebben az évben – 130 évnyi működés után – a tanítóképző ebben a formájában megszűnt.

A köszöntőt követően felkötötték a prepa zászlóra az idei emlékszalagot. Dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora a díszoklevelesek felé fordulva elmondta: 1959-ben lehet, hogy valami véget ért, de van jövő, vannak tervek, hiszen az Öregdiákok Baráti Körének ifjúsági tagozatának létrehozásán dolgoznak a baráti kör tagjaival. Az idősebbek tapasztalatainak, bölcsességének nélkülözhetetlenségéről is szólt a rektor, majd felidézett a díszoklevelesek iskolaéveiben történt sorsfordító történelmi események közül néhányat.

– Egyetemünkön tisztán gondolkodunk a múltunkról, megörökölt értékeinkről, a jövő nálunk lévő, fontos kulcsairól – emelte ki Dr. Liptai Kálmán, majd hozzátette: az egyetem számára fontos a Baráti Kör figyelme, s tudja azt, hogy az egykori diákok nélkül a mostani egyetem nem létezhetne.

– Hihetetlen élettapasztalat, fantasztikus élettörténetek ülnek velem szemben – szólt a díszoklevelesekhez a rektor. Úgy fogalmazott: a tanítás csodájában mindannyian testestül-lelkestül megfürödtek.

– A pedagógusképzést, mint múltunk meghatározó irányát nem engedtük el, fenn vagyunk Magyarország térképén – jegyezte meg Dr. Liptai Kálmán, miközben beavatta a résztvevőket abba, mi mindenen dolgozik jelenleg az intézmény.
A rendezvényen versekkel köszöntötte a díszokleveleseket Veliczkyné Csák Judit és Molnárné Csepregi Margit, s az ünnepi hangulatot fokozta az Egri Érseki Fiúkórus is.

A díszoklevelek átvételét követően az ünnepeltek nevében Varga Antal öregdiák mondott beszédet.

– Felemelő és megtisztelő érzés ma itt együtt lenni, ünnepélyes megilletődöttséggel gyűltünk össze – mondta Varga Antal.

Emlékezett egykori oktatóikra, akik munkájuk művészei voltak, s felkészítették őket hivatásukra. Szeretet, türelem, pontosság és következetesség, törődés: ezeket, mint fogalmazott, mind tőlük tanulhatták meg.

A Líceum TV jóvoltából a Prepa napi ünnepséget végignézheti:

Az Eszterházy Károly Egyetemen vagy jogelőd intézményeiben végzett hallgatónkként Ön is csatlakozhat Eszterházy Alumni közösségünkhöz! A Prepa napon készített további fotóinkat hamarosan megtalálja honlapunk Alumni menüpontjában!

Fotók: Szántó György


< Vissza