Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

„Európa a legjobb hely a világon”

Utolsó módosítás: 2020. október 14.

Dr. Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője tartott előadást hallgatóink számára.

Dr. Zupkó Gábor előadása az Európai Unió jelenéről, törekvéseiről és kihívásairól szólt. Mint mondta, örömmel érkezett Egerbe, nem első alkalommal jár a megyeszékhelyen, hiszen többször szerveztek már párbeszédet a városi vállalkozókkal, polgárokkal, hallgatókkal.

– Az Európai Unió befolyásolja a mindennapi életünket, olyan döntések születnek az európai, demokratikus intézményrendszerben, amelyek hatással vannak a mindennapjainkra, ezért fontos, hogy tudjunk ezekről. Milyen tervek születnek? Milyen megoldásokat próbálnak találni az előttünk lévő kihívásokra? Ezt mi, uniós tisztviselők igyekszünk közel hozni a polgárokhoz – fogalmazott Dr. Zupkó Gábor. Elmondta: rendkívül kihívásos környezetben élünk, melyben válaszokat kell találni arra, hogyan tud Európa versenyképesebb lenni, hogyan tudják megvalósítani egyebek mellett a digitális, egységes piacot, digitalizálni az ipart és a gazdaságot, vagy akár megoldásokat találni a klímaváltozással kapcsolatos kihívásokra.

– Digitális és „zöld" átállásról gondolkozunk, melynek a végén Európa és gazdasága ellenállóbbá tud válni. A közös válaszok megtalálásában fontos, hogy folyamatos párbeszédben legyünk, ezért is indítjuk el a közeljövőben az európai intézményekkel az Európai Unió jövőjéről szóló konferenciát, mely a széleskörű párbeszédre törekszik – mondta, hozzátette: szeretné, ha ehhez a párbeszédhez csatlakoznának az egri polgárok, egyetemisták is.

– Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy milyen problémákkal néz szembe az Európai Unió, az egyetem polgárait is érdekli az, hogy mi lesz az EU jövője. Gondolok itt arra, hogy hogyan hat Magyarország versenyképességére az, hogy az európai közös piac tagja, vagy, hogy hogyan tudjuk hatékonyan felhasználni az uniós forrásokat. Szemtanúi vagyunk annak, hogy vannak országok, melyek kilépnek és vannak, akik arra várnak, hogy az Európai Unió tagjai lehessenek. Nagyon örülünk, hogy Dr. Zupkó Gábor előadásában választ adott számos kérdésre. Fontos, hogy hallgatóink autentikus forrásból szerezzenek információkat – hangsúlyozta az Eszterházy Károly Egyetem rektora, Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona.

Dr. Zupkó Gábor előadásában kiemelte: Európa nemcsak érdekközösség, hanem egy értékközösség is, s minden kihívás ellenére a legjobb hely a világon.

Írta: Berán-Juhász Henrietta
Fotó: Balogh Tibor


< Vissza